Darts
A BS Darts Masters 2016 soft darts bajnokság harmadik, márciusi fordulójában, megtört Győri Tamás győzelmi szériája. Izgalmas mérkőzéseket, meglepetéseket, újdonságokat is tartogatott a vasárnapi verseny.
Amerikai futball
Igazi amerikai futballmeccset terveznek
Aréna tornák, edzések, jótékonysági gála. Ezek kísérték végig a Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futballegyesület életét az előző évben. És aréna tornák, közös Super Bowl nézés, együttműködés a Debrecen Gladiators csapatával és megint csak jótékonysági rendezvény. Ezek az idei év tervezett eseményei, amiből már túl is vannak egy-két dolgon a rinocéroszok.
Birkózás
A Hajdúszoboszlói Birkózó SE által, első ízben került megrendezésre az Észak-Kelet magyarországi területi diák és serdülő kötöttfogású rangsorverseny. Három ezüst- és három bronzérem került a szoboszlói kisbirkózók nyakába.
Bothúzás
Elsőre ötödik lett a bothúzásban
Február huszonhetedikén, Látrányban rendezték meg az Országos Egyéni Bothúzó Bajnokságot. A Somogy megyei településen, Zokolicza Csaba is ott volt a versenyzők mezőnyében.
Fekvenyomás
Szoboszlói ezüst a Tornyos Kupáról
Az Országgyűlési Őrség által, immáron harmadik alkalommal megszervezett Tornyos Kupa BM Országos Fekvenyomó Egyéni- és Csapatbajnokságon, két hajdúszoboszlói sportoló is részt vett. Kárai Zsuzsa éremmel, Lukács Krisztián a dobogóról éppen lecsúszva zárta a versenyt.
Darts
A „Horgász” megint hazavitte a kupát
Vasárnap délután lezajlott a BS Darts Masters 2016 soft bajnokság második fordulója. Rekordszámú nevezés, izgalmak a tetőfokon, de a döntőben megint a Győri „The Fisherman” Tamás nyert.
Létesítményhelyzet – 1. rész
Elkezdünk egy cikksorozatot, amelyben igyekszünk körültekintően megnézni, hogy a hajdúszoboszlói sportolóknak, legyen az amatőr vagy versenysport, milyen lehetőségeik vannak mozogni/sportolni. Az első részben az előző esztendő látvány beruházásait nézzük meg tüzetesebben.
Darts
Győri Tamás az első forduló győztese
Tizenheten indultak a BS Darts Masters névre keresztelt darts kupasorozat első fordulójában, január tizenhetedikén. A soft darts versenyen izgalmas mérkőzésen dőlt el ki az első nyertes.
Futás
A decemberi csípős télben, hatvanhárman vállalták az indulást, a 2. Adventi Futáson. A négy távból hármon, nők és férfiak egyaránt indultak. A maratonit csak az erősebbik nem képviselői teljesítették.
Futás
Egy éve már, hogy Szűcsné Sári Mariann kezdeményezésére és hathatós szervezésével, megrendezték az Adventi Futást városunkban. Akkor hagyományteremtő jelleggel indult a kezdeményezés, s lám idén is lesz városunkban futás karácsony előtt.
Darts
Szilágyi Martin sikerével zárult a Mikulás kupa
Harmadik alkalommal rendeztek soft versenyt a „BS”-ben, rekordszámú nevezés mellett. Összesen tizenkilencen álltak a dobóvonalak mögé.
Amerikai futball
Értékes tapasztalatok, de győzelmek nélkül
A Hajdúszoboszló Rhinos november utolsó vasárnapján, részt vett Miskolcon a III. MEAFC Aréna tornán. A hatcsapatos tornán rész sikereket ünnepelhettek játékosaink.
Birkózás
Eseménydúsan teltek az októberi és a novemberi hétvégék a hajdúszoboszlói birkózóknak. A megyében szervezett versenyek után, a diákolimpián mérettek meg a Hajdúszoboszlói Birkózó SE versenyzői.
Futás
Sörözés és futás váltotta egymást
Nem ez volt az első alkalom, hogy a szoboszlói futóbarátok összegyűltek egy laza hat kilométeres baráti futásra. A legtöbben ennél azért komolyabb távokkal is megbirkóztak már, így nehezítésként sörözni is kellett a táv alatt.
Futás
Majdnem kétmillió méter jött össze
Közel ötven futó vett részt a második alkalommal megrendezett „Pörögnek a körök” elnevezésű futóversenyen. Volt, aki fél napig rótta a köröket a strandon.
Amerikai futball
Közös edzés a két miskolci egyesülettel
Október tizennyolcadikán A Hajdúszoboszló Rhinos amerikai futballcsapata, egy közös edzésen vett részt a Miskolcon a Lions és a Renegades társaságában, a város Ifjúsági sporttelepén.
Futás
Kezdőknek, haladóknak és nagyon haladóknak rendeznek futóversenyt városunkban jövő héten. Májusban már pörögtek a körök egyszer a fürdőn belül és kívül, most újra itt a lehetőség.
Gyaloglás
Kellemes és nem túl hosszú sétára invitálják az érdeklődőket Világ Gyalogló Napon. Indulás vasárnap délelőtt.
Birkózás
Két hétvége, két helyszín – sikerekkel tarkítva
Két helyszínen, összesen kilenc érmet gyűjtöttek a Hajdúszoboszlói Birkózó SE növendékei. Csapatban is jó eredményt értek el.
Birkózás
A birkózó szezon őszének első versenyére Balkányban került sor. A hajdúszoboszlói birkózók is ott voltak a kétszázhetven fős mezőnyben, amely az évad első nagy versenye volt. Az Összefogás Nemzetközi Cellspan Kupára három nemzet versenyzői neveztek.
Gördeszka és BMX
Remek hangulat, színvonalas pályaavatás
Miután egy hete ünnepélyes keretek között átadták az új extrém pályát, rögtön versenyt is rendeztek két versenyszámban, illetve négy kategóriában.
Sportnap
Mozgásra csábítják a kicsiket és nagyokat
Második alkalommal rendezik meg a Smiley Családi Sportnapot a repülőtéren. A tavalyi kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, így idén sem maradhat el.
Amerikai futball
Labdák, atlétikai eszközök kerültek jó helyre
A Hajdúszoboszló Rhinos augusztus végén megtartott jótékonysági amerikai futballgálájának bevételéből vásárolt eszközök, pénteken kerültek hivatalos átadó keretében a Bárdos Lajos Általános Iskolához.
Futás
Futás lehetőség a mobilitás hetében
Ma kora este invitálja közös futásra Szűcsné Sári Mariann, azokat az érdeklődőket, akiknek van kedvük pár kilométert megtenni futva.
Futás
Tízedik alkalommal szervezték meg a Bocskai Emlékfutást. 1606 méter volt a jubileumi táv is.
Futás
Tízedik alkalommal rendezik meg a Bocskai emlékfutást. A táv, természetesen a történelmi múlthoz köthető 1606 méter lesz.
Fitnesz
Szeptember huszadikán a Sport utcai BeStrong Kondiparkban, középiskolások részére szerveznek bajnokságot. Tíz feladat, tizenkét perc alatt. Ez vár az indulókra.
Gördeszka és BMX
Pályaavató és verseny. Ez vár azokra az érdeklődőkre és versenyzőkre, akik szeptember tizenkilencedikén ellátogatnak a Böszörményi úton, az újonnan megépített Skate Park nevű extrém pályára.
Futás
Négyszáz métertől a négyezer-kettőszázig voltak távok idén is, az immáron ötödik alkalommal megrendezett Sebes futóversenyen. A résztvevők száma pedig idén is százon fölül volt.
Fitnesz
Kondi park kicsiknek és nagyoknak
Újabb sportlétesítménnyel bővült városunk. Ezúttal kondi parkot avattak a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.
Futás
Két hajdúszoboszlói sikernek örülhetünk
Tizenhat különböző versenyszámban hirdették ki a győztest egyéniben, valamint egy váltóverseny is díjazásra került a hétvégi Aquafutáson. Ha ott voltál, vagy esetleg szorítottál valakinek, akkor most láthatod hogyan alakult a befutólista.
Amerikai futball
A jótékonyság győzött, a csapat még nem
A gála szervezésében már győztes a Hajdúszoboszló Rhinos csapata, de a mérkőzésen egyelőre még alulmaradt, a jóval rutinosabb gladiátorokkal szemben.
Futás
A rekord létszám nem dőlt meg a mai délelőtt, de a hangulatra m lehetett panasz a XV. Aquafutáson. Több százan küzdöttek a nagy melegben a helyezésekért.
Amerikai futball
A hétvégén tartja a Hajdúszoboszló Rhinos jótékonysági gáláját. A vasárnapi eseményre már minden készen áll. Kiss Lászlónál, az egyesület elnökénél érdeklődtünk a gála részleteiről.
Futás
Az Aquapark futóversenyt szombat délelőtt rendezik a repülőtéren. Az előnevezés helyszínen és e-mailben is lehetséges.
Ironman
Nagyot ment a fővárosi ironman versenyen
Korosztályában a legjobb magyarként, a tízedik helyen végzett Juhász Péter, az Ironman 70.3 budapesti versenyén.
Erősember
A vitézek legyőzték a bivalyokat
A négynapos kamionos találkozó egyik, kétségkívül látványos programja volt, a két megye erősembereinek felmérője. A hajdúsági vitézek bizonyultak jobbnak.
Erősember
A IV. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó keretein belül rengeteg program lesz. Egyik ezek közül a Borsodi Bivalyok összecsapása a Hajdú Vitézekkel. A páros erősember verseny szombat délután három órakor kezdődik.
Futás
Jövő héten lesz a futófesztivál
Idén már tizenötödik alkalommal csábítanak minket a repülőtérre, a kicsik és nagyok legnagyobb mezei futóeseményére.
Vitorlázás
Dunaújvárosi siker a vitorlázó bajnokságon
A Dunaferr versenyzője, Siket Zsolt nyerte a 60. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságot.
Erősember
Négy versenyszámban, elképesztő méretű súlyokat mozgatott meg a hat résztvevő. A küzdelem az első helyért a végletekig kiélezett volt.
Erősember
Kedden délután kilencedik alkalommal mérkőznek meg egymással az erős rendőrök. A Szabadtéri Színpad környékén, erőből nem lesz hiány.
Lovaglás
A hőségben is kiválóan lovagoltak
Hetvenegy versenyző részvételével, hét kategóriában értékelték a lovasokat az évtizedes hagyományokkal rendelkező Kösely Kupán. A lovak és lovasok nem csak az akadályokkal, a nagy nyári meleggel is megküzdöttek.
Vitorlázó repülés
Augusztus elsejétől tizenhatodikáig tart a 60. Magyar Vitorlázó Repülő Bajnokság. A helyszínt idén először Hajdúszoboszló adja.
Lovaglás
Kösely Kupa harmincnegyedik alkalommal
A résztvevők hat kategóriában mérhetik össze lovagló tudásukat, a kezdőktől a nyitott csoportokig.
Amerikai futball
Újabb, de most már végleges időpont módosítás. Augusztus 30. vasárnap 14 óra. Ekkor lesz az amerikai focisok jótékonysági gálája.
Ironman
Extrém teljesítmények Nagyatádról
Egyéniben egy hölgy és két férfi induló teljesítette a nagyatádi hosszútávú triatlon verseny követelményeit Hajdúszoboszlóról. Váltóban is voltak ketten, akik örülhettek a nap végén. Szép helyezések az ironman versenyről.
Ejtőernyőzés
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a XIII. Amnézia Kupa, páros magyar formaugró bajnokságot. A mezőnyben ott volt az AERO Klub Hajdúszoboszló csapata is, akik az előző év után, idén is a dobogó legfelső fokára állhattak.
Modellezés
Varga Tamás még általános iskolásként szeretett bele a repülésbe. Minden érdekelte, ami a repülőgépekkel volt kapcsolatos. Előbb a szimulátorok világában alkotott, manapság viszont modellező versenyeken teljesít kiválóan. Magyar bajnoki címe is van már e téren.
Amerikai futball
Nagyemberek a kisemberekért 2.0
Újra jótékonysági gálát szervez a Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futball Egyesület. Különböző sportági bemutatók mellett, természetesen az amerikai futballé lesz a főszerep a Sport utcában. Támogatni pedig a Bárdos Lajos Általános Iskolát lehet ebben az évben.
Ironman
Nagyváradon küzdöttek a szoboszlóiak
Városunkból négyen vettek részt a nagyváradi X-man ironman versenyen. Mindannyian a féltávot teljesítették. Juhász Péter korosztályában első, Barbócz Anikó második helyezést ért el.
Futás
Péntek éjjel félszázan futották körbe a várost. A vállalkozó kedvű amatőr sportemberek megtekintették menet közben többek között a Szent István Parkot, a Mátyás király sétányt vagy éppen a Szilfákalja utcát.
Kerékpár
Juhász Péter, a kerékpározás egyéni időfutam országos bajnokságán, a Masters kategóriában érte el kitűnő eredményt.
Amerikai futball
Ki lehetett próbálni az amerikai focit
Bár június tizenharmadika ezúttal nem péntekre esett, a Hajdúszoboszló Rhinosnak mégsem lesz a szerencsnapja. „Tryout”-ot hirdettek, de a nagy meleg nem kedvezett az eseménynek. Így is voltak, akik megjelentek a Gázláng-pályán.
Futás
Fuss együtt velünk és egy kellemes társasággal, családias hangulatban alvás helyett!
Amerikai futball
Legyen tiéd a következő touchdown!
Szombaton újra itt a lehetőség, hogy megismerkedjünk közelebbről az amerikai futballal. A Gázláng pályára várja az érdeklődőket a Hajdúszoboszló Rhinos.
Erőemelés
Világbajnok lett a szoboszlói erőemelő
Pánisz László az erőemelők világbajnokságának Masters kategóriájában, egy bronz-, egy ezüst- és egy aranyéremmel zárta a múlt hétvégén lezajlott világversenyt. Óriási teljesítmény egy hatalmas sportolótól.
Horgászat
A halaknak nem tetszett a horgászverseny
Május utolsó szombatjára esett, a Hajdúszoboszlói Sporthorgász Egyesület évadnyitó horgászversenye. Felnőttek és gyermekek is versenyeztek. Csak a halak nem haraptak annyira, mint azt a résztvevők szerették volna.
Futás
Az eső ellenére is pörögtek a körök
Az első alkalommal megrendezett „Pörögnek a körök” fantázianevű futóversenyen, az eső sem tántorította el a résztvevőket. Négy futamban, hatvanegyen gyűjtötték a kilométereket.
Erőemelés
Pánisz László neve nem cseng rosszul a hajdúszoboszlói sport világában. A Hajdúszoboszlói Birkózó SE több sportágat kipróbált versenyzője, most igen komoly kihívás előtt áll. Erőemelésben, Finnországban bizonyíthat a jövő hétvégén.
Birkózás
Diákolimpikonnal büszkélkedhetnek
A II. korcsoportos kötöttfogású diákolimpiai bajnokságon első helyet szerzett a Hajdúszoboszlói Birkózó SE növendéke, Végh Máté. De társai is jeleskedtek a májusi egyéb versenyeken.
Siklóernyőzés
Albán égen repkedtek a darazsak
Albániában jártak a Szoboszlói Darazsak. Kaszás Sándor és társai a magyar válogatottban, hárman képviselték városunkat.
Futás
Már csak kettőt kell aludni az 1. Pörögnek a körök futóversenyig. Nem távra, időre fognak versenyezni a résztvevők, az ezúttal is érdekes futóútvonalon.
Tájfutás
Az ifjúsági válogatottban bontogatja szárnyait
Szabó Marci, egy hajdúszoboszlói kisdiák, aki jelenleg még a Thököly Imre Általános Iskola tanulója. Egy nem mindennapi sportágban pedig válogatott kerettag lett idén.
Amerikai futball
Sikeres rendezés és harmadik hely
A Hajdúszoboszló Rhinos amerikai focistái, szombaton rendezték meg első hazai aréna tornájukat. Nem csak szerveztek, pályára is léptek. A hazai közönség biztatásával a bronzig jutottak.
Amerikai futball
A Hajdúszoboszló Rhinos csapatának igencsak fontos a holnapi nap. Először játszanak saját közönségük előtt. De nem csak pályára lépőként, szervezőként is helyt kell állniuk.
Kerékpár
Első és harmadik hely az időfutamon
Időfutamot nyert a Juhász Péter – Takács György páros, a május elsején Balmazújvároson megrendezett kerékpárversenyen. Nem az övék volt az egyetlen szoboszlói siker.
Birkózás
Bronzéremig jutott a szoboszlói birkózó
Két versenyző képviselte a Hajdúszoboszlói Birkózó Sportegyesületet, a karcagi diák országos bajnokságon. Érem nélkül most sem tértek haza.
Futás
Újabb futóeseménnyel bővül, a hajdúszoboszlói futóélet. Az adventi és farsangi futáshoz hasonlóan de más helyszínen, ezúttal is körpályán kell futni. De nem a táv leteltével, hanem az idővel érünk majd célba.
Birkózás
Népes mezőnyben, szép sikerekkel zártak birkózóink, a Földesen megrendezett Csapó Géza emlékversenyen. Tizenegy versenyzőnk kilenc érmet hozhatott haza.
Amerikai futball
A Hajdúszoboszló Rhinos készül a hazai bemutatkozásra. Május kilencedikére várják a szurkolókat a Városi Sportházba.
Birkózás
Húsvéti kupára utazott a Hajdúszoboszlói Birkózó SE, március utolsó hétvégéjén Gyöngyöshalászra. Fiatal tehetségeink innen sem üres kézzel tértek haza.
Siklóernyőzés
A Szoboszlói Darazsak siklóernyősei, rangos elismerésben részesültek az év elején. De nem tétlenkednek a továbbiakban sem. Ott lesznek például a világbajnokságon is.
Karate
A Kyokushin Karate országos elődöntőjének küzdelmeit Nyíradonyban tartották. Két Hőgyes diák is továbbküzdötte magát.
Birkózás
Kaba volt az újabb állomása a birkózó versenyeknek. Természetesen a hajdúszoboszlói résztvevőkkel és természetesen érmek garmadájával.
Sportnap
Mindenki találhatott kedvére valót
Nagy volt az érdeklődés a szombati sportnapon. A különböző mozgásformák világában merülhettek el azok, akik nem csak nézőként, hanem résztvevőként is jelen voltak.
Sportnap
Tizenöt sportágat felvonultató sportnapot szerveznek szombatra a Városi Sportházba. A délelőtt kezdődő programsorozaton nem csak megtekinteni, ki is lehet próbálni a sportokat.
Birkózás
Kötöttfogású bajnokságon zárt nyolc éremmel a Hajdúszoboszlói Birkózó SE. Püspökladányban huszonöt klub volt jelen.
Diáksport
Vándorserleg is járt az egyéni sikerek mellé
Egyéni címek mellett, az iskolát is díjazták a megyei Diáksport Szövetség által rendezett ünnepségen. A Hőgyes Endre Gimnázium vándorserleget hozott haza a gáláról.
Futás
Farsangi maskarában várják a futókat
Az I. Adventi Futás sikerén felbuzdulva, itt az újabb kihívás a futás és Hajdúszoboszló kedvelőinek. A futókat farsangi jelmezben várják a rajthoz február tizenötödikén.
Túrázás
Egy tucatnyian túráztak a Mátrában
Január utolsó napján, a Hanák Kolos Turistaegyesület szervezésében rendezték meg a Téli Mátra Teljesítménytúrát. Négy távon indulhattak az érdeklődők, akik között tizenkét hajdúszoboszlóit találhattunk.
Amerikai futball
A Hajdúszoboszló Rhinoceros tagjai, ahogy arról korábban beszámoltunk, meghívást kaptak a salgótarjáni Charity Bowl elnevezésű jótékonysági aréna tornára. Az eseményt február elsején rendezték, napra pontosan egy évvel azután, hogy a Rhinos megtartotta első hivatalos edzését.
Futás
Télen kevés a futóverseny vagy esemény. A hajdúszoboszlói futók viszont most is megtalálták a lehetőséget a sportáguk gyakorlására.
Amerikai futball
Amerikai foci a pályán és a képernyőn
Holnap lesz a túra Salgótarjánba, majd éjjel Super Bowl döntő. Hosszú nap elé néznek a Rinocéroszok.
Diáksport
A Thököly tarolt a harmadik korcsoportban
A diákolimpiai versenyek helyi küzdelmei közül, a kosárlabdában kezdődtek el a mérkőzések sorai januárban. A III. korcsoportban két hét alatt döntöttek a helyezésekről.
Birkózás
Mindhárom színből hoztak érmet
Régiós birkózóversenyt rendeztek január tizenhetedikén, Hajdúböszörményben. A szoboszlói csapat öt éremmel tér haza.
Amerikai futball
Jótékonysági gálán a rinocéroszok
Február elsején Salgótarjánba utazik a Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futball Egyesülete. A nyolccsapatos tornán a helyi Szent Lázár Megyei Kórház Gyermekosztályának gyűjtenek a szervezők.
Diáksport
Az ifjú sportolókat köszöntötték
Évtizedes hagyomány már, hogy városunk azon tanulóit, akik valamilyen kiemelkedő eredményt értek el a Diákolimpiákon, egy fogadással jutalmazza a Kulturális, Sport és Nevelési Bizottság. A tavalyi esztendő sportsikereit, az Árpád Uszodában ünnepelték, múlt pénteken.
Futás
A december huszadikai I. Adventi futásra több, mint százötvenen adták le nevezésüket. A szép időben megrendezett futóversenyre, nemcsak Hajdúszoboszlóról és nem csak kis hazánkból érkeztek futni vágyók.
Amerikai futball
A Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futball Egyesület, még augusztus végén tartotta emlékezetes adomány gyűjtő gáláját. Az akkor összegyűlt pénzből, mostanra sikerült megvenni és hivatalosan átadni a sport- és játékszereket.
Birkózás
Nyolc érem az év utolsó versenyéről
A Hajdúszoboszlói Birkózó SE ifjoncai Sárrétudvariban zárták az évet. Aranyérem nélkül most sem tértek haza.
Futás
Két napja adtuk hírül, hogy lehet nevezni az I. Adventi futásra. Most az esemény hivatalos honlapjára hívnánk fel a figyelmet.
Futás
Lehet nevezni az I. Adventi futásra
Ha szeretsz futni és nincs programod december huszadikára, akkor feltétlenül ott a helyed a hajdúszoboszlói I. Adventi futáson. A gyerekeknek szóló ötszáz métertől, a maratoni távig lehet választani a kínálatból.
Birkózás
Hazai versenyen állhattak dobogóra
Tizenöt csapat érkezett a Városi Sportházba, a múlt hétvégi birkózó versenyre. A III. Aqua-General kupán, tizenhatodikként a hajdúszoboszlóiak is ott voltak. A nap végén pedig éremnek örülhettek.
Erősportok
Sikeres őszön vannak túl a Herkulesek
Sikeres őszi idényt zártak a Hajdúszoboszlói Herkules Gym erőemelői és erős emberei. Több helyszínen és több sportágban is bizonyítottak az erősportok hajdúszoboszlói művelői.
Birkózás
Éremhalmok három helyszínről is
Újabb három helyszínen remekeltek a Hajdúszoboszlói Birkózó SE növendékei. Az érmek természetesen ezúttal sem maradtak el.
Futás
„Vasmaci” nyert a Sörmaratonon
Harmincegyen köröztek múlt hét szombaton, a repülőtéri Sörmaratonon. A kétféle versenyszám közül tizen vállalták a „megerőltetőbb” távot.
Sportnap
Október harmincegyedikére, egy különleges sportnapot hirdettek meg a Tesco áruházba. Hat sportágban próbálhatják ki magukat a vállalkozó szelleműek.
Kerékpár
Az ősz elején, három versenyen jártak hajdúszoboszlói amatőr kerékpáros sportolók. Előbb a Kékestetőn, majd a Tisza-tó körül, végül Debrecenben tekertek a szoboszlóiak.
Futás
Takács György szervezésében, újra különleges hangulatú futóverseny lesz holnap, a repülőtéren. A résztvevőknek a táv legyőzése mellett, a „frissítéssel” is meg kell küzdeniük.
Birkózás
Három versenyen is taroltak birkózóink
Az elmúlt egy hónapban, három versenyen is szőnyegre léptek a Hajdúszoboszlói Birkózó SE növendékei. Hajdúnánáson egyszer, Kabán kétszer versengtek a srácok. Az eredmények sem maradtak el.
Amerikai futball
A céljukat elérték a miskolci tornán
Miskolcon, két mérkőzés erejéig, pályára léptek a rinocéroszok a helyiek által szervezett háromcsapatos tornán. Az első mérkőzések győzelmet még nem, de történelmi pontokat hoztak a Rhinos számára. Beszélgetés Kiss Lászlóval, a Hajdúszoboszló Rhinos elnökével.
Amerikai futball
Az első hivatalos mérkőzések jönnek
Elérkezett a nagy pillanat, a Hajdúszoboszló Rhinos, amely immáron törvényesen bejegyzett egyesület, első mérkőzésén lép pályára holnap, Miskolcon.
Gyaloglás
A Világ Gyalogló Nap nem először kerül megrendezésre városunkban. A huszonnégy évvel ezelőtt elkezdett sorozathoz évek óta csatlakozik Hajdúszoboszló is.
Triatlon
Szeptember hetedikén vasárnap, „Aluminium man” néven rendezték meg azt a rövidtávú triatlon versenyt, amelyen két hajdúszoboszlói is rajthoz állt. Takács György és Gém Péter nemcsak elindult, teljesítette is a versenyt.
Futás
Futással emlékeztek Bocskai fejedelemre
Második nekifutásra végre kegyeibe fogadta az időjárás a Bocskai Emlékfutás résztvevőit.
Siklóernyőzés
Aranyérem a kontinensviadalról
Kaszás Sándor, a Szoboszlói Darazsak SE siklóernyőse, négy társával az Európa Bajnokságon próbált szerencsét. A magyar válogatott nyolcadik, míg Grillmayer Alexandra Európa Bajnok lett célraszállásban.
Futás
Bocskai emlékfutást szervez a Városi Diáksport Bizottság. Az 1606 méter lefutására nem csak diákokat várnak.
Futás
Csúcsdöntés a Sebes futóversenyen
A szeptember hetedikei Sebes futóversenyt, negyedik alkalommal rendezte meg az Ebesi Sportbarátok Egyesülete. A legkisebbeknek kiírt négyszáz métertől, a felnőtteknek szánt négyezer-kettőszáz méterig terjedtek a távok.
Birkózás
Birkózóinknak is elkezdődött az őszi versenyszezon
Szeptemberben nem csak az iskolapadba tértek vissza a tanulók, hanem a birkózószőnyegre is a Hajdúszoboszlói Birkózó SE versenyzői.
Futás
Megvan az Aquapark futás hivatalos végeredménye
Futottál vagy szurkoltál a repülőtéren az Aquapark futáson? Íme az eredmények, helyezések.
Erősember verseny
Hatodszorra is Lukács a legerősebb
Szombat délelőtt, a Birka- és Slambucfőző Örömnap betét programjaként, Magyarország Legerősebb Rendőre versenyt szervezett Lukács Krisztián. A hajdúszoboszlói baleseti helyszínelő, maga is versenyzett. Jött, látott, emelt és nyert.
Futás
Vasárnap délelőtt futóverseny lesz Ebesen. Az Ebesi Sportbarátok sportos hétvégéjének keretében, több távon versenyezhetnek kicsik és felnőttek.
Erősember
Szombat délelőtt tíztől kezdődik az erős rendőrök vetélkedője a repülőtéren. Lukács Krisztián, Magyarország többször legerősebb rendőrének választott törzszászlósa, nyolcadik alkalommal hívja kollégáit versenyre.
Amerikai futball
Látványos volt a Rhinos gálája
A Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futball Egyesület gálára invitálta a lakosságot, hogy szélesebb körben megismertesse a foci tengerentúli változatát. A saját sportágukon kívül, bemutatkoztak a birkózók, karatésok és erősemberek is.
Futás
Tegnap rendezték meg tizennegyedik alkalommal az Aquapark futást. A kezdetektől népszerű rendezvényen, ezúttal is rengetegen álltak rajthoz.
Futás
A sör és a futás házasságából született a sörathlon. Vasárnap délelőtt nyolc nő és tizenegy férfi indulóval rendezték meg hajdúszoboszlói futóbarátok a különleges eseményt.
Futás
Óriási hangulat a Napkelte futamon
A Nagyhegyesi Futóklub a Kráter-tó kialakulásának évfordulóján, rendkívüli módon emlékezett meg a jeles eseményről. Futni csábította a környék lakosságát a napfelkeltében.
Siklóernyőzés
Közös edzőtáborban a válogatottal
A Szoboszlói Darazsak és a célraszálló válogatott keret közösen edzőtáborozott. A siklóernyősök Szerbiában gyakoroltak az augusztus 30-án kezdődő Siklóernyős célraszálló Európa Bajnokságra.
Futás
Holnap reggel érdekes eseményre kerül sor Nagyhegyesen. A Napkelte futam résztvevői arra vállalkoztak, hogy reggel kifutnak a Kráter-tóig. Akkor, amikor a nap felkel.
Futás
Közeledik a legnagyobb futóünnep
Az Aquafutás immáron tizennegyedik alkalommal csábítja futásra az amatőr futókat. Ezúttal augusztus 30-án várják az érdeklődőket és futókat a reptérre.
Erősember verseny
A III. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó szombat délutánján, egy picit háttérbe szorultak a nagy autók. A repülőtér környékén ekkor inkább hat fiatalemberre szegeződtek a tekintetek, akik a Legerősebb Hajdú Vitéz címért küzdöttek meg egymással.
Erősember
Hatan fognak küzdeni a kamionokkal
A hétvége a lőerők bűvöletében telik Hajdúszoboszlón, ám nem csak a gépek, az emberek is megmutatják mire képesek. Legalábbis Lukács Krisztián és társai mindenképpen eldöntik ki a III. Országos Kamionos Találkozó legerősebb embere.
Lovassport
A vasárnap délelőtt jó idővel, napsütéssel várta a lovasokat és a nézőket a repülőtéren a XXXIII. Kösely Kupán.
Lovasverseny
A mai napon lovas felvonulással vezetik fel a XXXIII. Kösely Kupa Lovasversenyt. Az igazi megmérettetésre holnap délelőtt kerül sor.
Atlétika
Három érem az Országos Bajnokságról
Kálmán Csenge, a GEAC futója, a múlt hétvégi székesfehérvári atlétikai országos bajnokságon versenyzett. A hajdúszoboszlói lány három számból háromszor állhatott dobogóra.
Amerikai futball
A Hajdúszoboszló Rhinos csapata hétvégi edzőtáborozást szervezett a Gázláng utcai sportpályára. Meghívták a Miskolc Lions csapatát, akikkel nem csak erőnléti és technikai, hanem elméleti képzésekkel is készültek.
Atlétika
Csapat ezüst és egyéni bronz Ostravából
Kálmán Csenge újabb érmekkel gazdagította eddig sem szegényes pályafutását. Ezúttal Ostravában versenyzett a hajdúszoboszlói tehetséges sprinter.
Atlétika
Kálmán Csenge aranyérmet szerzett az U23 és Junior Atlétikai Bajnokságon, Debrecenben. A fiatal egyetemista, a GEAC színeiben 200 méteren ért a csúcsra.
Amerikai futball
Rinocéroszok szurkoltak a farkasoknak
Június 22-én egy kedves meghívásnak tett eleget a Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futball Egyesület.
Siklóernyőzés
A múlt hétvégén Déva mellett, Uroi nevű hegyen repültek a Darazsak, egy igen remek versenyen. Hatalmas buli volt, különféle rendezvényekkel és sok száz nézővel.
Siklóernyőzés
Gödöllőn már sikerrel repültek
Június második teljes hétvégéjén, Gödöllőn volt a Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság és Liga verseny. Végre sikerült jó eredményt elérni.
Siklóernyőzés
A szép helyszín kárpótolta őket
Június első hétvégén Németországban, Winterberg-Elpe nevű helyen volt az idei első siklóernyős világkupa. Magyarországról hárman, ebből Hajdúszoboszlóról ketten képviselték a hazai színeket a célraszálló versenyen.
Amerikai futball
Az újabb népszerűsítő túra is siker volt
A Hajdúszoboszló Rhinos amerikai futball egyesület életét, megalakulásuk óta folyamatosan követjük. Az elmúlt két hónapban sem tétlenkedtek a fiúk. Bemutatók, edzések és papírmunka. Minden halad a legnagyobb rendben.
Birkózás
Hárman képviselték iskolájukat a szabadfogásban
Szentesen rendezték meg a birkózók szabadfogású diákolimpiáját, a 2003/2004-es születésű gyerekeknek. Természetesen a hajdúszoboszlói palánták részvételével.
Erősember
Lukács Krisztián fogja össze azt a kis csapatot a Herkules edzőteremben, amely idén tavasszal több helyszínen, többféle erőszámban sikert sikerre halmozva vette az akadályokat. Krisztián nem csak szervez, maga is versenyez.
Atlétika
Hatodik helyen futott be a Hőgyes-diák
Négyen jutottak be az atlétikai versenyek különböző számaiban a diákolimpia országos döntőjébe. A csapat egyetlen hölgy tagja zárt a legjobb helyen.
Aerobik
Éppen csak lemaradtak a dobogóról a Hőgyes-lányok, az Aerobik diákolimpia országos döntőjében.
Atlétika
Népes mezőny az atlétikai versenyeken
Május elején tartották a városi atlétikában a diákolimpiai küzdelmeket. Több futószám mellett, kislabdával vagy éppen súlylökésben is versengtek a diákok.
Futás
Három futócsapat jutott az országos döntőbe
Április elején Debrecenben futottak a Hőgyes-diákok, a mezei futó diákolimpia megyei döntőjében. Az egyéni helyezések összeadásából a csapatversenyben is eredményt hirdettek.
Kosárlabda
Az országos elődöntőben végeztek kosarasaink
Mezőtúr és az országos döntő előkapuja jelentette a végállomást, az V-VI. korcsoportos fiú kosarasoknak.
Tollaslabda
Érmek segítették a legeredményesebbé a Hőgyest
A tavasz folyamán, több sportágban is sikereket értek el városunk gimisei a diákolimpiákon. Sorba vesszük ezeket a sikereket, jöjjön a tollaslabda.
Birkózás
Egy tucatnál most sem adták alább
A Kabai Meteorit SE május tizenegyedikére szervezte meg azt a szabadfogású birkózóversenyét, amelyre hazai csapatok mellett, határon túli (Rimaszombat és Székelyudvarhely) egyletek is meghívtak.
Siklóernyőzés
Április második hétvégéjén rendezte a Szerb siklóernyős szövetség a Versec Open (Vrsac Open) siklóernyős célraszálló és távrepülő versenyt. Az eredményekről „Kaszival” beszélgettünk.
Birkózás
A több, mint százötven versenyző között, akik Dorogon birkózhattak a múlt hétvégén, Papp Levente is szőnyegre lépett. Fiatal tehetségünk sikerrel zárta a napot.
Amerikai futball
A változékony, kellemetlen időjárás ellenére múlt szombat délután, megtartották a bemutató, nyílt edzést a Roóinocéroszok. A siker nem is maradt el, amelyről Kiss Lászlót, az egyesület elnökét kérdeztük.
Birkózás
A Hajdúszoboszlói Birkózó SE ifjú tehetségei, Földesre voltak hivatalosak a múlt héten. A népes mezőnyben csodálatosan teljesítettek.
Siklóernyőzés
Ezüst és majdnem bronz az első versenyről
A Szoboszlói Darazsak siklóernyősei Szerbiában nyitották a versenyszezont. A szabadkai versenyről éremmel térhettek haza.
Amerikai futball
Újabb nagydobásra készülnek a Rinocéroszok
A három állomásos középiskolai toborzó után, jövő héten újabb látványos dologgal készülődnek városunk amerikai focistái. Nyilvános edzés a Szent István Parkban. A Rhinos életéről Kiss Lászlónál, az egyesület elnökénél érdeklődtünk.
Birkózás
Hét érem a nemzetközi versenyről
A Hajdúszoboszlói Birkózó SE sportolói szoros versenynaptárral dolgoznak. Minden hónapra jut legalább egy kiemelt versenyük. Március közepén Püspökladányban jártak. Nem is jöttek haza üres kézzel.
Siklóernyőzés
Csodálatos képek a pilóta szemszögéből
Kaszás Sándor készített egy filmet a tavalyi Albánia Open bajnokságon. A magyar válogatott siklóernyős, a saját szemszögéből mutatta be a versenyzés élményét.
Amerikai futball
A közgázosokat is beszippantotta az amerikai futball láz
Tegnap lezárult a „suli-tour” első szakasza. Ezúttal a Közgázban jártak a rinocéroszok.
Kosárlabda
Az aranycsatát a Gönczy nyerte
A nap meglepetése mégsem a bajnoki cím elhódítása volt. Sokkal inkább a Pávai feltámadása.
Kosárlabda
A harmadik és egyben záró forduló kérdése az volt, hogy a Hőgyes tud-e élni a két korábbi játéknapon kiharcolt előnyével.
Amerikai futball
Ezúttal a Bocskaiban arattak sikert
A Hajdúszoboszló Rhinos tényleg komolyan gondolja, hogy meghonosítja a tojáslabdás sportot városunkban. Ezen a héten egy újabb középiskolát hódítottak meg az amerikai focisták.
Birkózás
Négy érem a miskolci területiről
Február kilencedikén Miskolcra utaztak a Hajdúszoboszlói Birkózó SE versenyzői. Egy arany, két ezüst és egy bronzéremmel zárták a napot a területi versenyen.
Siklóernyőzés
2011-ben a hajdúszoboszlói siklóernyősök egy része, kilépett az AERO Klub kötelékéből és új egyesületet alapított. A Szoboszlói Darazsak Sportegyesület azóta sikert sikerre halmoz a különböző versenyeken világszerte.
Kosárlabda
A döntést az utolsó fordulóra napolták
A fiúk IV. korcsoportos Városi Kosárlabda Diákolimpiai küzdelmeiben, alakul a nagydöntő. Két gárda hibátlan két kör után.
Kosárlabda
A második fordulóval folytatódott ezen a héten szerdán, a lányok Városi Kosárlabda Diákolimpiája a IV. korcsoportban.
Futás
Aki feszültségoldás miatt kezdett futni
Hosszú Zsolt nevével legutóbb a Téli Mátra 2014 teljesítménytúrán találkozhattunk. A fiatal hajdúszoboszlói amatőr sportoló négy éve kezdett komolyabban foglalkozni a futással.
Amerikai futball
A kezdeti terveknek megfelelően, alakul a jótékonysági gálamérkőzés, amelyet a Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futball Egyesület idén nyárra szervez.
Amerikai futball
Elkapás, elfutás és játék is volt az első tréningen
Nagy sikert aratott a Hajdúszoboszló Rhinos Amerikai Futball Egyesület első nyilvános edzése, amelyre február elsején került sor.
Kosárlabda
A Hőgyes és Gönczy ugrott az élre
Kilenc mérkőzéssel kezdetét vette a háromfordulós Városi Kosárlabda Bajnokság, a lányok és fiúk IV. korcsoportjában.
Amerikai futball
Holnap délután egy órakor kezdődik a Rinocéroszok első hivatalos edzése.
Túrázás
A gyöngyösi székhelyű Hanák Kolos Turistaegyesület január 25-én rendezte a Téli Mátra 2014 elnevezésű teljesítménytúráját. A négy különböző kategóriában huszonhárom hajdúszoboszlói is nevezett.
Erősember
A legerősebb rendőrt idén is láthatjuk versenyezni
Lukács Krisztián neve egybeforrt Hajdúszoboszlón az erősember versenyekkel. A Magyarország Legerősebb Rendőre verseny szellemi atyja idén is szervez és versenyez.
Kosárlabda
A fiúknál a Gönczy, a lányoknál a Thököly lett aranyos
A Városi Kosárlabda Diákolimpia, III. korcsoportjának ma délután rendezték a második fordulóját. A körmérkőzések után, kialakult a végső sorrend.
Amerikai futball
Kezdjünk ismerkedni a tojáslabdával
Mostantól a Hajdúszoboszló Rhinos segítségével élőben is megtapasztalhatjuk a tengerentúli futball szépségeit.
Sportajánló
Nagy- és kispályás foci, valamint asztalitenisz. Lássuk, ki hol játszik a hétvégén.
Fitnesz
Szabó Judit neve ismerősen cseng a fitnesz és aerobik hajdúszoboszlói világában. Bár már tizennégy éve tart tornát a helyi lányoknak, asszonyoknak, versenyezni csak tavaly kezdett. Az első évadában rögtön az univerzum hatodik helyéig jutott.
Ökölvívás
A kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság, még az előző év októberében aláírta a látványsportágak támogatásáról szóló szerződéseket az illetékes szakszövetségekkel. Ennek hajdúszoboszlói vonatkozása, hogy a Papp László Bokszakadémia, az egyike azon négy egyesületnek, amelyet a Magyar Ökölvívó Szakszövetség támogatásban részesít a nagy kalapból. Szántó Józsefet, az akadémia szakedzőjét, elnökét kértük helyzetértékelésre.