Asztalitenisz
A Városi Asztalitenisz Csapatbajnokságban, már a hetedik fordulón is túl vannak a résztvevő együttesek. Az előző évhez képest nincsen nagy változás, hiszen a Thermál alakulata egyelőre megállíthatatlan.
Asztalitenisz
A Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub egy középcsapattal, majd a tabella utolsó helyezettjével játszott februárban. Ezeken, az NB III-as asztalitenisz csapatbajnokságban, két magabiztos siker lett a mérleg.
Asztalitenisz
A legutóbbi négy fordulóban felemás teljesítményt nyújtott a HAK NB III-as asztalitenisz csapata. Két vereség és két győzelem volt a mérleg.
Asztalitenisz
A Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub zsinórban öt győzelmet szerzett az NB III-as asztalitenisz csapatbajnokságban. A legszorosabb meccsen is simán nyertek.
Asztalitenisz
Az NB III-as asztalitenisz csapatbajnokságban szereplő Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub, hazai pályán játszik holnap délelőtt. Az első pontokért küzdhet csapatunk.
Asztalitenisz
Nyíregyházára szólította a sorsolás az első fordulóban a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub játékosait. A hazaiak azonban erősebbnek bizonyultak csapatunknál.
Asztalitenisz
Szoboszlói asztaliteniszező az élvonalból
Universiade és klubváltás. Ezek töltötték ki a szoboszlói kötődésű Szvitacs Alexa nyarát. A magyar ranglistán nyolcadik asztaliteniszező a fővárosban folytatja pályafutását.
Asztalitenisz
A Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub hazai pályán búcsúzott a 2014/2015-ös évadtól. Asztaliteniszezőink a Fehérgyarmat gárdáját fogadták.
Asztalitenisz
A Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub a listavezető Vásárosnamény együttesét fogadja, az NB III-as csapatbajnokság vasárnapi fordulójában.
Asztalitenisz
A HAK és a Hortobágy mérkőzése egyik fél számára sem tét nélküli. A győzelem akár itt, akár ott sokat érhet.
Asztalitenisz
A szolnokiakat várják a csapatbajnokin
A Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub több, mint egy hónap után játszik újra mérkőzést az NB III-as csapatbajnokságban. Vasárnapi ellenfelük a Jászkun Volán SC II lesz.
Asztalitenisz
A HAK asztaliteniszezői, két februári meccsükön, mindkétszer idegenbe utaztak. Győzni viszont csak az egyik meccsen sikerült.
Asztalitenisz
Érdekes, de győztes mérkőzést játszott a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub az NB III-as csapatbajnokság tizenkettedik fordulójában.
Asztalitenisz
Trónfosztás a csapatbajnokságban
A városi asztalitenisz csapatbajnokságban, a tavalyi győztes Püspökladány nem tudta megvédeni címét. Az élre a tavaly előtti bajnok tért vissza.
Asztalitenisz
Az NB III-ban szereplő Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub nem szerepelt túl fényesen az őszi idényben. Tíz meccsükön mindössze négyen sikerült a pontszerzés.
Asztalitenisz
Nem sikerült a szépre a befejezés
Az utolsó két fordulóban nem tudott nyerni a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub az NB III-as bajnokságban. A bajnokságot így a hetedik helyen zárta.
Asztalitenisz
A listavezető megérdemelten nyert
Az NB III-as asztalitenisz bajnokságban nehéz mérkőzést játszott a legutóbbi játéknapon a HAK. Ellenfelük a listavezető Gyulai AK volt.
Asztalitenisz
A Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub, holnap a listavezető Gyulai AK ellen játszik idehaza.
Asztalitenisz
A listavezető továbbra is veretlen. A Thermál a nyolcadik fordulóban sem talált legyőzőre. A hétfői játéknap nagy meglepetések nélkül zajlott le.
Asztalitenisz
A tabella utolsó helyezettje ellen, magabiztos győzelmet aratott a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub, az NB III-as bajnokság Alföld csoportjának legutóbbi játéknapján.
Asztalitenisz
NB III-as asztalitenisz csaptunk vereséggel zárta a szolnoki túrát. A Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub ennek ellenére maradt a nyolcadik.
Asztalitenisz
Összekapta magát a Püspökladány
Már a hetedik fordulón vannak túl a Városi Asztalitenisz Csapatbajnokság egyletei. A korábbi évek nagy hármasa újra egymás közt osztja el a dobogót.
Asztalitenisz
Végre megszakadt a rossz sorozat
Végre sikerült újabb győzelmet szereznie a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub csapatának, az NB III-as bajnokság múlt vasárnapi fordulójában. Hat mérkőzés óta tartó nyeretlenségük szakadt meg.
Asztalitenisz
A hatodik játéknap egy komolyabb meglepetést hozott, a Városi Asztalitenisz Csapatbajnokságban. Az élen a helyzet továbbra sem változott.
Asztalitenisz
Az ötödik forduló rangadóján sima győzelmet aratott a tavaly előtti bajnok. A címvédő hullámvölgybe került.
Asztalitenisz
A negyedik forduló rangadóján, elvesztette veretlenségét a bajnoki címvédő Püspökladány.
Asztalitenisz
A HAK NB III-as asztaliteniszezői létszámhiányosan utaztak el Vásárosnaménybe a múlt hétvégi fordulóban.
Asztalitenisz
Tovább folytatódott a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub vesszőfutása az NB III-as asztalitenisz bajnokság tizenegyedik játéknapján.
Asztalitenisz
A harmadik forduló után, a Lakótelep és a Nagyhegyes is a pontvesztők táborát gyarapítja. A tíz együttes közül, így már csak kettő száz százalékos.
Asztalitenisz
A második fordulóval folytatódott tegnap este a városi asztalitenisz csapatbajnokság. A címvédő egyelőre negyedik helyen áll.
Asztalitenisz
A jövő hétre került át a mai mérkőzés. Akkor már nagyobb lesz csapatunk létszáma.
Asztalitenisz
Nem sikerült halasztani
Egy újabb vereség, amelyre nem számíthattak a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub eredményeinek követői. A bajnokságban a középmezőnyben helyezkedő HAK, a kieső helyen lévő hortobágyiakat fogadta a legutóbbi fordulóban.
Asztalitenisz
A 35. alkalommal megkezdett városi asztalitenisz csapatbajnokság első játéknapján, ha meglepetések nem is, de érdekesebb eredmények mindenképpen születtek.
Asztalitenisz
Hiába a korábbi hetek kiváló teljesítménye, ezúttal a betegségek és a munkahelyek közbeszóltak.
Asztalitenisz
A második helyen álló debreceniek otthonában ért el értékes döntetlent a HAK.
Asztalitenisz
December kilencedikén a harmincnegyedik évadot fejezte be a Városi Asztalitenisz Bajnokság lelkes serege. A csapatok mellett, a páros és egyéni díjak is kiosztásra kerültek a kötetlen beszélgetéssel összekötött díjkiosztón, ahol persze az ütők és labdák is előkerültek azért.
Asztalitenisz
A listavezető otthonában minimális vereséget szenvedett a Hajdúszoboszlói Asztalitenisz Klub, az NB III-as bajnokság Alföld csoportjának legutóbbi fordulójában.