Labdarúgás - Magyar Kupa megyei döntő visszatekintő

2015. június 19.

Aki visszafogottan ünnepelte övéi sikerét

László Richárd tavaly nyáron vette át a felnőtt csapat kispadját. Első évében bajnoki bronzig, de ami annál is értékesebb, kupagyőzelemig vezette övéit. A vezetőedző így élte meg a döntő mérkőzést.

Milyen érzés volt a Nagyerdei Stadionban vezetni a játékosaidat?

Inkább onnan kezdeném, hogy aznap felkelni is nehéz volt. Kevés alvás után, remegő lábakkal és hatalmas győzni akarással ébredtem. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek Karácsonykor. Ahogy teltek az órák, úgy nőtt bennem a feszültség.  Jöttek a srácok a pályára, én meg egyre jobban nem akartam mutatni ezt, nehogy rájuk ragadjon.

Sikerült?

Igen, szerencsére. A buszon már csak a meccsre gondoltam. Rezzenéstelen arccal utaztam, hogy ne olvashassanak le rólam semmit. Aztán a stadion bejáratánál már eufória vett rajtam erőt, ami az öltözőben csak fokozódott.

 Mérkőzés közben alig ült le (fotó: hsefoci.info)

Kellett motiválni a srácokat?

Két percet kértem csupán. Megmondtam mikor találkozunk, addig mindenki készülhetett a meccsre. Kinéztünk a pályára is, de én nem akartam még kilépni a gyepre. A fiúk nézelődtek, fel voltak dobva. Ez nyugalmat adott nekem is.

Mit mondtál az öltözőben?

Az utolsó mondatom könnyekbe torkollott. „Büszke vagyok rátok. Akármilyen lesz az eredmény, ezt az élményt már senki nem veheti el. Hajrá Hajdúszoboszló! Hajrá HSE!”

És aztán elkezdődött a meccs. Nézzük a fontos pillanatokat hogy élted meg. Butor Csaba gólja?

A játékkal egyáltalán nem voltam elégedett. Papp Zoltán és Butor Csaba ugyan pluszt jelentett, de a többiekből hiányoltam a kreativitást. Aztán Butor góljánál úgy örültem, mint egy kisgyerek. Nem is tudom meddig szaladtam be. Utána visszafogtam magam. Örültem, de tudtam ez csak az első lépés.

 Az edzőnél nincs magányosabb ember (fotó: hsefoci.info)

Mit éreztél az egyenlítő gólnál?

A szabadrúgás elvégzése előtt kiabáltam, hogy a sarokra álljon oda valaki. De a nézőktől nem hallották a játékosok. Hála Istennek, hogy ennyi néző előtt játszhattunk, de most éppen tőlük nem hallották mit is kiabálok. Ingerült lettem, hogy amatőr hibából kapunk gólt.

Gondoltál arra, hogy esetleg elúszott a kupa?

Nem, mert bíztam a fiúkban. Tudtam, hogy a játékosaimban benne van, hogy eldönthetik a meccset.

Aztán jött a kiállítás…

Labdavesztés után, kellett az a fault. Ebben a helyzetben ez volt az egyetlen jó megoldás. Ezért nem is szidtam le Éles Zolit, amikor lejött a pályáról.

De végül jöttek a tizenegyesek…

A kérdésemre, hogy ki vállalja, csak két kéz lendült a magasba. Kovács Győzőről tudtam, hogy jó rúgó. Oláh Zoltánon meglepődtem, mert a kézsérülése után, nem tudott rendesen edzeni, de bátor volt, ezért engedtem rúgni. Sarkadi Zoli, Kis Dani és Tóth Zoli is vállalták ezek után. Tóth Zolit jelöltem utolsó rúgónak.

 Itt már minden kerek volt (fotó: hsefoc.info)

Mit éreztél, amikor Sarkadi Zoli kihagyta a második körben?

Kicsit lefagytam. Bíztam benne, hogy berúgja, de mégis kimaradt. Nagy gond nem volt még akkor, mert nem kerültünk hátrányba emiatt.

Aztán Kis Dani is hibázott…

Na, akkor azt hittem, hogy eldőlt. Ott leültem a kispadra és vártam a csodára, ami jött is. Kocka kettőt kivédett, és a második után már tudtam nyerünk.

Miért voltál ilyen biztos benne?

Mert Gyuri olyan magabiztos volt.

'A hadvezér és katonái" a győzelem utáni ünneplésnél (fotó: hsefoci.info)

És biztosan be is rúgta. Mi történt a győzelem után?

Rohanás a többiek után. Az első reakcióm után, megint visszafogtam magam. Mégiscsak én vagyok az edző. De büszkeség és öröm volt bennem.

Ez volt a legnagyobb pillanata a döntőnek?

Az a győzelem utáni tizenöt másodperc. Önkívületben voltam. Aztán később az öltözőben Csiki Béla bácsi is gratulált. Én is megköszöntem a lehetőséget, hogy eddig juthattunk. Harminc évesen bizalmat kaptam, úgy hogy „még” nem is vagyok szoboszlói.

De, Ricsi! Megnyugodhatsz. Te már valódi szoboszlói vagy!