Kézilabda
2015. május 15.
Elutasított óvás a rájátszás előtt
Az Amatőr NKSE még az utolsó alapszakasz mérkőzése előtt beadta az óvást, a korábban Téglás ellen lejátszott mérkőzés miatt. Megszületett a kedvezőtlen döntés.
Mint ismert, az ANKSE botrányos mérkőzést játszott a Téglás ellen, a megyei női kézilabda bajnokság tizenharmadik fordulójában. A döntetlennel végződött találkozó után, mindkét csapat panaszkodott a játékvezetésre.
A mieink óvást is benyújtottak a szövetséghez. A mérkőzés videó felvételét is eljutatták az illetékeseknek, aki a héten meghozták döntésüket. Az óvást elutasították, meghagyva a pályán elért eredményt. Ennek értelmében pedig, a harmadik helyen zárt az ANKSE az alapszakaszban.
A rájátszásban viszont lehet még javítani a helyezésen. Vasárnap Derecskén, előbb a Berettyóújfalu ellen (15:00), majd a DELKE csapatával is megmérkőznek Nagy Ágnesék (17:00).
Ezt követően újra megmérkőznek a csapatok. A mieink mindkét meccsre utaznai kényszerülnek. Május 20-án szerdán, ismét a Berettyóújfalu következik, majd május 21-én csütörtökön a DELKE ellen záródik a 2014/2015-ös bajnoki év. Reményeink szerint, ezüstéremmel a nyakakban.
A megyei női kézilabda bajnokság alapszakaszának végeredménye:
hely | csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | PONT |
1. | DELKE SE | 14 | 14 | 0 | 0 | 451 | 243 | 208 | 28 |
2. | Berettyó MSE | 14 | 9 | 2 | 3 | 366 | 337 | 29 | 20 |
3. | Hajdúszoboszló ANKSE | 14 | 9 | 2 | 3 | 376 | 288 | 88 | 20 |
4. | Téglás VSE | 14 | 9 | 1 | 4 | 337 | 310 | 27 | 19 |
5. | Komádi SE | 14 | 4 | 2 | 8 | 262 | 328 | -66 | 10 |
6. | Nádudvari ASK | 14 | 3 | 0 | 11 | 332 | 385 | -53 | 6 |
7. | Hajdúszoboszlói NKSE | 14 | 2 | 1 | 11 | 253 | 370 | -117 | 5 |
8. | Püspökladányi KE | 14 | 2 | 0 | 12 | 305 | 421 | -116 | 4 |