Darts
2016. február 22.
A „Horgász” megint hazavitte a kupát
Vasárnap délután lezajlott a BS Darts Masters 2016 soft bajnokság második fordulója. Rekordszámú nevezés, izgalmak a tetőfokon, de a döntőben megint a Győri „The Fisherman” Tamás nyert.
Huszonöt fő jelezte részvételi szándékát a február huszonegyedikei második játéknapon. Ez nyolccal volt több, mint az első körben. Ráadásul, mert ketten az első játéknapról, most nem indultak, így összesen tíz „újonc” debütált.
Loós "Hangover" Levente volt az egyik újonc. Messzire jutott a nap végére.
Az újonc szó persze csak erre a bajnokságra értendő, mert a most belépők között volt olyan, aki az elődöntőig jutott. Látszott, hogy nem most volt először nyíl a kezében…
A résztvevők száma rögtön két, kellemes gondot vetett föl. Az egyik az volt, hogy a jelenlévőkkel készítendő közös fotót bent már nem lehetett elkészíteni. Rövid tanakodás után, a helyszín előtt azért csak sikerült elkészíteni a csapatképet.
A rekordszámú nevezők egy képen
Az egész nap folyamán, viszont akadt néhány játékos, akik kiemelkedtek a mezőnyből. A legutóbb a nyolc között esett ki Szilágyi Attila. Akkor is remekelt a csoportjában, most is legveszteség nélkül jutott tovább. Sőt! Egészen a döntőig úgy menetelt, hogy nem kapott ki egy legben sem. A döntőről lentebb.
A címvédő a csoportkör után megállíthatatlan volt
Érdekesen indult Győri Tamás, a címvédő napja. Szilágyi Attilától kikapott 2-0-ra, majd Asztalos „Paszti” Attila ellen is három legig tartott a meccse. A kezdeti bizonytalanság a főtáblán már eltűnt. Három 2-0-s siker után, a döntőben találta magát.
A játéknap döntőjében a „kreatív” a „horgász” ellen. Győri Tamásnak sikerült jobban a bullradobás, így ő kezdte a döntőt. Behúzta az első leget, majd Szilágyi Attila is hozta saját kezdését.
A következő két leg pedig már a meccs végét is jelentette. Tamás hozta a saját kezdését, majd elvette a „Kretívét” is. A meccs során nem repkedtek a magas átlagok, de azért a száz fölötti dobásokat is megcsodálhattuk.
A második tornán tehát megint csak Győri Tamás nyert, aki egyelőre ellépett a ranglistán a többiektől. De hosszú még az év, lehet még pontokat gyűjteni. Legközelebb éppen márciusban.
A döntő statisztikája:
A harmadik Loós Levente, a győztes Győri Tamás és a második Szilágyi Attila
Akár a PDC-nél
Ha az átlagok és a 180-ak terén nem is verdesi még a PDC játékosok szintjét a BS Darts Masters, azért a körítésről igyekszik gondoskodni mindenki a maga módján.
Van olyan játékos, aki saját és az esemény nevével ellátott tollal játszik.
A játékosokat elkísérő barátok a PDC/BDO eseményeken jellemző papírra írt üzenetekkel emelték a hangulatot.
A BS Darts Masters 2016 2. fordulójának összes eredménye:
"A" csoport mérkőzések | ||
Varga "Magenheim" Dániel | 0-2 | Vég Tamás |
Vég Tamás | 2-1 | Peterman "Vegetto" Norbert |
Peterman "Vegetto" Norbert | 2-0 | Varga "Magenheim" Dániel |
"A" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Vég Tamás | 4:1 | 4 |
Peterman "Vegetto" Norbert | 3:2 | 2 |
Varga "Magenheim" Dániel | 0:4 | 0 |
"B" csoport mérkőzések | ||
Hegedűs Tibor | 0-2 | Madar "Peták" Lajos |
Madar "Peták" Lajos | 2-1 | Hegedűs "Achmed" Zsolt |
Hegedűs Tibor | 1-2 | Hegedűs "Achmed" Zsolt |
"B" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Madar "Peták" Lajos | 4:1 | 4 |
Hegedűs "Achmed" Zsolt | 3:3 | 2 |
Hegedűs Tibor | 1:4 | 0 |
"C" csoport mérkőzések | ||
Győri "The Fisherman" Tamás | 0-2 | Szilágyi "The Creative" Attila |
Szilágyi "The Creative" Attila | 2-0 | Asztalos "Paszti" Attila |
Győri "The Fisherman" Tamás | 2-1 | Asztalos "Paszti" Attila |
"C" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Szilágyi "The Creative" Attila | 4:0 | 4 |
Győri "The Fisherman" Tamás | 2:3 | 2 |
Asztalos "Paszti" Attila | 1:4 | 0 |
"D" csoport mérkőzések | ||
Mátrai Csaba | 1-2 | Bartis "Pepa" József |
Tóti "The Transporter" Dominik | 1-2 | Bartis "Pepa" József |
Mátrai Csaba | 0-2 | Tóti "The Transporter" Dominik |
"D" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Bartis "Pepa" József | 4:2 | 4 |
Tóti "The Transporter" Dominik | 3:2 | 2 |
Mátrai Csaba | 1:4 | 0 |
"E" csoport mérkőzések | ||
Bogádi "Bock" Krisztián | 1-2 | Árva "Gerosz" Gergő |
Kiss "The Mixer" Dániel | 0-2 | Árva "Gerosz" Gergő |
Bogádi "Bock" Krisztián | 2-0 | Kiss "The Mixer" Dániel |
"E" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Árva "Gerosz" Gergő | 4:1 | 4 |
Bogádi "Bock" Krisztián | 3:2 | 2 |
Kiss "The Mixer" Dániel | 0:4 | 0 |
"F" csoport mérkőzések | ||
Tóth "Főnök" József | 2-1 | Némethy "Petus" Péter |
Képíró "Edu" Endre | 2-0 | Némethy "Petus" Péter |
Tóth "Főnök" József | 0-2 | Képíró "Edu" Endre |
"F" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Képíró "Edu" Endre | 4:0 | 4 |
Tóth "Főnök" József | 2:3 | 2 |
Némethy "Petus" Péter | 1:4 | 0 |
"G" csoport mérkőzések | ||
Kaszás "Bika Úr" Sándor | 1-2 | Juhász "Mad Max" Géza |
Szilágyi "Zordon" Martin | 1-2 | Juhász "Mad Max" Géza |
Kaszás "Bika Úr" Sándor | 0-2 | Szilágyi "Zordon" Martin |
"G" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Juhász "Mad Max" Géza | 4:2 | 4 |
Szilágyi "Zordon" Martin | 3:2 | 2 |
Kaszás "Bika Úr" Sándor | 1:4 | 0 |
"H" csoport mérkőzések | ||
Loós "Hangover" Levente | 2-0 | Juhász Károly |
Hódos "Krisz" Krisztián | 2-1 | Csabai "Postman" Sándor |
Loós "Hangover" Levente | 2-0 | Csabai "Postman" Sándor |
Hódos "Krisz" Krisztián | 2-1 | Juhász Károly |
Loós "Hangover" Levente | 2-0 | Hódos "Krisz" Krisztián |
Csabai "Postman" Sándor | 0-2 | Juhász Károly |
"H" csoport végeredmény | ||
Név | Legarány | Pont |
Loós "Hangover" Levente | 6:0 | 6 |
Hódos "Krisz" Krisztián | 4:4 | 4 |
Juhász Károly | 3:4 | 2 |
Csabai "Postman" Sándor | 1:6 | 0 |
A kieséses szakasz ágrajza (kattints a nagyításért):
A BS Darts Masters 2016 ranglista állása a második verseny után | ||||||
hely | Név | tornák száma | nyert leg | vesztett leg | különbség | ranglista pont |
1. | Győri "The Fisherman" Tamás | 2 | 26 | 6 | 20 | 48 |
2. | Szilágyi "Sziszka" Attila | 2 | 17 | 6 | 11 | 22 |
3. | Szilágyi "Zordon" Martin | 2 | 15 | 12 | 3 | 20 |
4. | Bartis "Pepa" József | 2 | 16 | 11 | 5 | 16 |
5. | Loós "Hangover" Levente | 1 | 10 | 2 | 8 | 12 |
6. | Hegedűs "Achmed" Zsolt | 2 | 14 | 11 | 3 | 12 |
7. | Kaszás "Bika Úr" Sándor | 2 | 8 | 12 | -4 | 9 |
8. | Madar "Peták" Lajos | 2 | 13 | 5 | 8 | 8 |
9. | Juhász "MadMax" Géza | 2 | 10 | 9 | 1 | 6 |
10. | Tóti "The Transporter" Dominik | 2 | 5 | 11 | -6 | 5 |
11. | Vég Tamás | 1 | 6 | 3 | 3 | 4 |
12. | Árva "Gerosz" Gergő | 2 | 8 | 8 | 0 | 4 |
13. | Hódos "Krisz" Krisztián | 2 | 9 | 10 | -1 | 4 |
14. | Peterman "Vegetto" Norbert | 2 | 5 | 9 | -4 | 4 |
15. | Juhász Károly | 2 | 5 | 10 | -5 | 3 |
16. | Mátrai Csaba | 2 | 3 | 10 | -7 | 3 |
17. | Kiss "The Mixer" Dániel | 2 | 0 | 12 | -12 | 3 |
18. | Képíró "Edu" Endre | 1 | 4 | 2 | 2 | 2 |
19. | Nagy "Kruger" Tibor | 1 | 4 | 4 | 0 | 2 |
20. | Bogádi "Bock" Krisztián | 1 | 3 | 4 | -1 | 2 |
21. | Horváth "Random" Róbert | 1 | 3 | 6 | -3 | 2 |
Tóth "Főnök" József | 1 | 2 | 5 | -3 | 2 | |
23. | Hegedűs Tibor | 1 | 1 | 4 | -3 | 1 |
Asztalos "Paszti" Attila | 1 | 1 | 4 | -3 | 1 | |
Némethy "Petus" Péter | 1 | 1 | 4 | -3 | 1 | |
26. | Varga "Magenheim" Dániel | 1 | 0 | 4 | -4 | 1 |
27. | Csabai "Postman" Sándor | 1 | 1 | 6 | -5 | 1 |